Az elsődleges daganatok az úgynevezett melanocitákból fejlődhetnek ki (a melanociták a bőrben található, fekete-barna festékanyagot, idegen szóval pigmentet termelő sejtek). Az anyajegyekben nagyobb mennyiségben van jelen ez a festékanyag, ami azért fontos, mert a melanomák körülbelül harminc százaléka a korábban már meglévő anyajegyből alakul ki.
Melanomára utalhat, ha megváltozik az anyajegy színe, pigmentációja, felszíne vagy alakja. Melanomát jelezhet az is, ha megváltozik az anyajegy határa, emellett terjedni, növekedni kezd a bőrfelszínen. Fontos, hogy amennyiben ezt tapasztaljuk, azonnal forduljunk orvoshoz!

A melanoma kezelése a korai időszakban főként a sebészeti eltávolítást jelenti. Ez sok esetben teljes gyógyuláshoz vezet: ha a tumor még nem terjedt át a környezetében lévő nyirokcsomókra, akkor igen jók a beteg gyógyulási esélyei (95%-os túlélési arány 5 évvel a diagnózis után). A távoli szervekbe adott áttétek esetén sajnos azonban már jóval alacsonyabbak a betegek túlélési esélyei.

A melanoma előfordulása kétségtelenül rohamosan nő. Az USA-ban pl. 1973 és 2000 közt a nők körében kétszeresére, a férfiak körében háromszorosára nőtt. Ausztráliában a nők körében 1983 és 1999 között 40%-al, a férfiak körében 88%-al, Svédországban 20 év alatt majd kétszeresére nőtt. Az orvosok óva intenek a napozástól, megelőzendő a melanoma kialakulását. De eléggé elgondolkodtató a tény, hogy a skandináv országokban a leggyakoribb a melanoma kialakulása és a mediterrán országokban pedig elég ritka. Egy, a melanoma és a napozás kapcsolatát firtató 29 vizsgálat eredményét összegző tanulmány arra következtetett, hogy akik foglalkozásuk miatt folyamatosan ki vannak téve a napnak, azoknak jelentősen csökkent a melanoma kockázata az átlaghoz képest. Ezzel szemben, akik csak időszakonként napoztak, azoknak 1.7-szer volt nagyobb a kockázatuk a melanomára. A legnagyobb-azaz kétszeres - kockázatot azok mutatták, akik életük során többször komolyan le is égtek. Egy 2005-ös elemzés már 57 vizsgálat adatait összegezve jutott ugyanerre a következtetésre: a foglalkozásszerűen elkövetett krónikus napozás véd a melanoma ellen, az alkalmi napozgatások és leégések viszont fokozzák a melanoma kockázatot. Világos tehát, hogy nem a napozás maga okoz melanomát, hanem az ismételt leégések okozta bőrsérülések.

Napozni fontos, mert ennek hatására alakul ki a szervezetünkben a D vitamin, ami  ma az egyik leghatásosabb védelmet jelenti mindenféle rák ellen, többek közt a melanoma ellen is. Nem a napozás, hanem a súlyos leégés okozza a melanomát.

Az amerikai Környezeti Munkacsoport (Environmental Working Group) "Napozószerek - melyik hatásos és melyik biztonságos" címmel megdöbbentő jelentést adott ki 785 forgalomban lévő napozó szerről. A megvizsgált 785 napozószer 85%-a nem megfelelő védelmet nyújt vagy veszélyes anyagokat tartalmaz. A megvizsgált szerek mindössze 17%-a nyújt megfelelő védelmet az UVA és UVB sugarak ellen, marad stabil a Nap hatására is, és nem tartalmaz túlzottan káros anyagokat. Paradox módon a napozószerek sok összetevője percek vagy órák alatt lebomlik a Nap hatására és így továbbengedi a kivédendő káros sugarakat. A vizsgált szerek 54%-a tartalmazott lebomló anyagokat, ami megkérdőjelezi, hogy a napozószerek nyújtanak-e oly fokú védelmet, mint amit ígérnek.

Igen elterjedtek a flakonokon a hamis állítások. A forgalomban lévő szerek 50%-a hordoz olyan feliratot, amely hamis vagy félrevezető. Az olyan állítások, mint "egész napi védelem", "vízálló", "kivédi a káros sugarakat" nem igazak, mégis szerepelnek a flakonokon. Mivel ezeket nem ellenőrzik és nem tiltják, a cégek bátran állíthatnak bármit. Némelyik napozószer felszívódik és a véráramba kerül, némelyik a Nap hatására mérgező anyagokra bomlik, némelyik ösztrogénszerű hatást fejt ki, számos összetevő allergiás reakciót vált ki, s némelyik beépül és felhalmozódik a testben.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentazegeszsegrol.blog.hu/api/trackback/id/tr194373213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása