mikrohullámú sütő, mikrosütő veszélyei, rák, mikrohullám, elektromágnesessugárzás, rák, daganatos betegségek, mammut egészségközpontA mikrohullámú sütőt egy amerikai mérnök találta fel a második világháború vége felé. 1976-ra az amerikai háztartások 60%-ban volt már, ezek után meghódította az egész világot, mely háziasszonyok millióinak könnyítette meg az életét. Egészségügyi kockázata azonban nem teljesen ismert. De hogyan is működik? A mikrohullámok rezegtetni kezdik a táplálékban lévő sejteket és molekulákat. Ez a rezgés hőt termel, ezáltal melegszik fel az étel. A készülék fémdoboza Faraday-kalitkaként tartja magában, veri vissza és oszlatja el az elektromágneses sugarakat. Az üvegajtó árnyékolását kis lyukú fémráccsal oldották meg, amely megakadályozza a mikrohullámok kijutását és kültéri roncsoló hatását. A védőháló, illetve az ajtó sérülése esetén a készülék használata életveszélyes lehet! Azt ugyan megoldották, hogy az egészségre ártalmas sugárzás kifelé le legyen árnyékolva, de azért nem árt távol tartani magunkat a készüléktől!
Milyen hatásai lehetnek?

1989-ben egy svájci természettudós kutatásokat végzett a mikrohullámú sütőkkel kapcsolatban.  A résztvevők nyolc héten át csak mikrosütőben készült és melegített ételeket fogyasztottak, míg a kontrollcsoport tagjai kizárólag hagyományos főzéstechnikával készült ennivalókat ettek. A kutató nemsokára megállapította, hogy rövid időn belül - sőt egyes eredmények tekintetében már az étkezés utáni 15 perccel - olyan változások álltak be a szervezetben, amelyekért minden bizonnyal a mikrosütő volt okolható. Nyugtalanító eredményei között szerepeltek például a romló vérkép-adatok, a hemoglobin-koncentráció csökkenése, megcsappant a működőképes limfocita fehérvérsejtek száma, megváltozott a vérzsír-összetétel.

mikrohullámú sütő, mikrosütő veszélyei, rák, mikrohullám, elektromágnesessugárzás, rák, daganatos betegségek, mammut egészségközpontA fehérjék és az enzimek denaturálódnak, mert ez történik normál főzéskor is, viszont minden elektromos sütő főző-edényben készült étel esetében megváltozik a vízmolekulák szerkezete és struktúrája; élettani, biológiai szempontból káros hatásúvá válik. A mikrohullámú sütőben a villámgyors rezgések következtében az ételek molekulái rövid időn belül degenerálódnak. A degenerált ételtől, degenerált molekuláktól nem lesz egészséges sejtépítés az ilyen ételeket fogyasztó ember szervezetében, hanem előbb-utóbb egyre jobban elhatalmasodó degeneráció indul meg a szervezetében, éppen ott, ahol a szervezetén belül a leggyengébb az immunrendszer állapota. Ez már a rák elő kapuja! Ha valaki rendszeresen mikrohullámú sütőben főzött, melegített ételeket fogyaszt valaki, akkor előbb-utóbb nagy valószínűséggel daganatos beteggé "eszi" magát.

Az erős elektromágneses sugárzás élő szervezetekre gyakorolt káros hatása már bizonyított. A magasfeszültségű távvezetékek közelében élők esetében bizonyítottan nagyobb gyakoriságú a leukémia és egyéb tumor előfordulások. Az elektromágneses sugárzások által kiváltott egészségi hatások - bőrpír, szürke hályog, férfiaknál átmeneti sterilitás, bőrdaganatok, különféle ideg- és hormonrendszeri hatások - a mikrohullám esetében szintén nem új felfedezések, a sugárzás erősségétől és az elnyelt dózistól függően alakulnak.

mikrohullámú sütő, mikrosütő veszélyei, rák, mikrohullám, elektromágnesessugárzás, rák, daganatos betegségek, mammut egészségközpontA kaliforniai Stanford Egyetemen végzett kutatás során kimutatták, hogy már alacsony, 25-30 °C-os hőmérsékleten is károkat szenved az anyatej lizozim nevű,  baktériumölő hatású enzime és egyes immunglobulinjai. Noha az immunglobulinok között csak magas, 70 °C fölötti hőmérsékleten végez pusztítást a mikrohullámú sütő, és további vizsgálatok is hiányoznak, nem árt némi óvatosság. Az intenzíven növő, fejlődő kisgyermekek ételeit mindig hagyományos melegítéssel vagy vízfürdőben melegítsük.

Ezáltal feltételezhető, hogy az otthoni mikrosütőkkel is jár bizonyos kockázat. A sugárforrás itt ugyan kis teljesítményű és árnyékolt, de testünkhöz rendkívül közel engedjük. . A kereskedelmi forgalomban lévő mikrohullámú sütők az uniós szabványok szerint bevizsgáltak, a mérést a KERMI végzi. Csak jó minőségű készüléket érdemes venni, és 3-5 évente beméretni. Egy mikrónak új korában a külső burkolattól mért 5 centiméteres távolságon belül legfeljebb 1 mW/cm2-es teljesítménysűrűségi határértéket szabad mutatnia, később ez az érték legfeljebb 5 mW/cm2-re nőhet. Kérdés, mit kezdünk a kapott sugárzási értékekkel. Ugyanazon adatokból kiindulva az egyik szakember több vagy több száz méteres távolságra küldene minket a működő mikrosütőtől, a mérnökök, sugárbiológusok csupán legalább fél-egy métert javasolnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentazegeszsegrol.blog.hu/api/trackback/id/tr414472558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása