A rohanó léptekkel fejlődő világunkban egyre kevesebb időt fordítunk a pihenésre. Sőt, a nagyvárosok verseny világítanak az éjszakába, ezzel is meghosszabbítva a nappalokat, hogy még többet dolgozhassunk. A nagyvárosok legyőzték az éjszakát! Egyre többen dolgoznak éjszakai műszakban is. Ám ez a felelőtlen mesterséges nappal az egészségünket is veszélyeztetheti. Bioritmusunk, vagyis belső óránk ugyanis sajátos napi ciklikusságot mutat. Ez a káros hatás az állatvilágot is érinti.
Az élet ritmus, melyet a Föld forgása, fény és sötétség állandó váltakozása diktál. Ember, állat, élőlény e szerint a ritmus szerint éli mindennapját, alvás és ébrenlét, erőfeszítés és nyugalom között ingázva. Vagyis élte, amíg kb. 130 évvel ezelőtt az ember rájött, hogy kedvére világíthatja a világot. A kronobiológusok persze óva intenek mindenkit, de hát ebben a rohanó világban aligha teheti meg mindenki, hogy e szerint a ritmus szerint éljen. Manapság már természetes, hogy a nővér az éjszaka közepén is ébren nézi a beteg állapotát, akár éjjel egykor is lebonyolíthatunk egy telefonos átutalást…
 
Bizonyos éjszakai tevékenységek azonban annak a felfogásnak a következményei, miszerint nemcsak minden szükségesnek, de minden lehetségesnek is elérhetőnek kell lennie minden pillanatban. Az éjszakai műszakot teljesítők esetében tartósan és brutálisan sérülhet az egészséges összhang. Akkor nyújtanak csúcsteljesítményt, amikor pihenni kellene, amikor a szervezet nyugalomra van programozva. Akkor esznek, amikor az emésztőszervek pihennek és akkor vannak erős fénynek kitéve, amikor az agy és a szem sötétségre számít. Epidemológiai tanulmányok kimutatták, hogy az éjszakai dolgozók sokkal gyakrabban küszködnek alvászavarokkal, cukorbetegséggel, túlsúllyal, szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, és nagyobb a rák kialakulásának a kockázata is. 2007-ben a WHO (Egészségügyi Világszervezet) a „valószínűleg rákkeltő” kategóriába sorolta az éjszakai műszakot.

Az éjszakai műszak a szakemberek szerint azért lehet rákkeltő, mert megbolygatja a szervezet bioritmusát, ezenkívül kialvatlansággal is jár, amitől az immunrendszer sebezhetővé válik, és kevésbé tud védekezni a rákos sejtek képződése ellen. A szakemberek szerint ha már valakinek éjszakai is kell dolgoznia, akkor ez legyen rendszeres, és ne váltogassa a műszakokat, mert az még károsabb. A legjobb persze, ha nem dolgozik éjszaka, hiszen a szervezet számára a legfontosabb az éjszakai alvás.

Az egyik első kutatást, amelynek során összefüggést mutattak ki az éjszakai műszak és az emlőrák között, 1987-ben végezték Richard Stevens, a Connecticuti Egészségügyi Központ munkatársa vezetésével. Stevens arra hívta fel a figyelmet, hogy az emlőrákos esetek száma az 1930-as években ugrott meg az ipari országokban, éppen akkor, amikor az éjszakai műszak a fejlődés egyik fő tényezője volt. Az elmúlt években több kutatás is bizonyította, hogy az éjszakai műszakban dolgozó nők hajlamosabbak az emlőrákra, s hogy a fordított életmódra kényszerített állatok több rákos daganatot növesztenek, és hamarabb elpusztulnak. Ugyanígy több kutatás igazolta, hogy az éjszakai műszakot vállaló férfiaknál nagyobb a prosztatarák előfordulásának aránya. Dániai hatóságok 2008-ban mintegy 40 éjszakai munkát végző nő esetében elismerték, hogy mellrákjuk kialakulásában közrejátszott munkahelyük, ezért kártérítést ítéltek meg részükre. A felborult életvitel nem csak az egészségre káros, hanem az érzelmekre, a kedélyállapotra, a figyelemre és a memóriára is.

Összevetve rendkívül fontos, hogy figyeljünk oda saját bioritmusunkra és lehetőségeinkhez mérten próbáljuk meg betartani a nappal ébren, éjjel aludni körforgást. Így könnyebben meg tudjuk őrizni egészségünket is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentazegeszsegrol.blog.hu/api/trackback/id/tr143297255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása