A veszélyes glutén

2012.10.17. 16:50

gluténérzékenység, paleoit étrend, irritábilis bélszindrómaA glutén a búzában, rozsban, árpában, zabban található, köznapi neve sikér. Előfordul, hogy enzimhiány miatt a glutén nevű fehérjekeveréket (gliadinból és gluteninből áll) a szervezet nem tudja lebontani, tulajdonképpen anyagcsere-probléma jelentkezik, ezt nevezzük glutén- vagy lisztérzékenységnek, cöliákiának is. Előfordulása a világon nagyon különböző. Japánban és fekete Afrikában a betegség például ismeretlen, Európában viszonylag gyakori. Az úgynevezett jéghegy-elmélet szerint a tüneteket mutató és felismert cöliákia az összes esetek mindössze 12%-a, hiszen az emésztőrendszeri tünetek nem minden esetben egyértelműek. Ez magyarázhatja az előfordulásban mutatkozó nagy eltéréseket is.

Feltűnően gyakoribb ikrek - egypetéjűeknél az esetek háromnegyedében a pár mindkét tagja beteg - és cukorbeteg gyerekek körében. A betegek túlnyomó többsége (70%) nő. A magyarországi előfordulásra vonatkozó adatok is részben becsültek. Egy 2002-es felmérés szerint minden 344. ember lisztérzékeny. Gyerekek körében készített vizsgálatok ennél sokkal gyakoribb előfordulást mutattak.

Ilyenkor a glutén méreg a szervezet számára: káros hatásait a vékonybél nyálkahártyáján fejti ki, elpusztítja ugyanis annak felszíni sejtjeit, vagyis a bélbolyhok helyett sima felszín alakul ki, így a felszívó felület csökken, felszívódási zavar lép fel. Ezáltal nemcsak a tápanyagok, de a vitaminok, ásványi anyagok sem szívódnak fel.

gluténérzékenység, paleoit étrend, irritábilis bélszindrómaExtrém esetben halálhoz is vezethet a kezeletlen lisztérzékenység, ezért nem árt, ha az alábbi tünetek megléte esetén orvoshoz fordulunk: krónikus hasmenés, puffadás, vashiány és állandó fogyás. A vitaminhiány egyes jelei is jelentkezhetnek, mint a fáradékonyság, fejfájás, töredezett körmök, hajhullás, de a tejcukor érzékenység is előjele lehet a betegségnek, mi több, egyéb, az emésztőrendszerrel összefüggésbe sem hozott problémák is utalhatnak az érzékenység meglétére, így egyes szembetegségek vagy a gyakori vetélés.

A megnövekedett gabonafogyasztás fokozott gluténterhelést jelent, aminek hatására azok is érzékenyekké válnak, akik korábban semmi jelét nem mutatták. Nemcsak a gabonafélékben van jelen, hanem gyógyszerekben, húskészítményekben, chipsekben, vitaminkészítményekben. 

Gluténérzékenység okozhat meddőséget, rákot, neurológiai betegségeket. A mai gabonákban több és veszélyesebb glutén van, mint 100 évvel ezelőtt. Ám mivel a lakosság „elenyésző” részét érinti ez a betegség, a mezőgazdaságnak és az államnak nem áll érdekében ezzel a problémával foglalkozni.
Az irritábilis bélszindrómában (IBS) is szerepet játszik, sok IBS betegről megállapították, hogy tünetei hátterében részben a gluténérzékenység áll. Sok esetben bizonyították, hogy azok az IBS betegek, akik átváltottak gluténmentes táplálkozásra, javult az állapotuk.

Gluténérzékenység és egyébként az egészséges szervezet érdekében fokozottan oda kell figyelnünk az étkezésünkre. A betegségek jelentős részéről nem is feltételezzük, hogy az egészségtelen étkezés és életvitel okozza. A paleolit életmód képes a legtöbb táplálkozási betegség gyógyítására és megelőzésére. A paleolit étkezés egy olyan "régi-új" táplálkozási mód, mely összhangban áll az emberi szervezettel, vagyis amihez a szervezetünk évmilliók óta hozzászokott. Kerülendő a tej, a cukor, a hüvelyesek, a különféle gabonák. Az emberi szervezet az evolúció során nem készült fel a folyamatos és nagy szénhidrátterhelésre, ezért a hullámzó és magas inzulinszint a sejteket védekezésre készteti a túlzott cukorbevitellel szemben.

Újkori táplálkozásunk következménye számos civilizációs betegség, mint pl. a metabolikus szindróma, túlsúly, cukorbetegség, magas vérnyomás, szívbetegségek, hormon betegségek, köszvény, allergia, emésztési problémák, az IBS, autoimmun betegségek, termékenységi problémák stb.
A ma élő természeti népek, akik táplálkozásukban az ősi mintát követik, vagyis túlnyomó részt húst, zsírt, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, sokkal egészségesebbek, mint mi. A paleo étrend alapvetően megváltoztatja a életünket, egészségessé válunk és beáll az optimális testsúlyunk. A paleo életmód receptjei a civilizált világban élő ember számára is ízletes ételeket kínálnak, hiszen alapanyagaihoz a mai ember kialakulását megelőző 2,5 millió éves evolúciós folyamat során jól alkalmazkodott.

Kramer Ágnes paleolit konzultáns és étkezési tanácsadó segítségével rendelőnkben Ön is elsajátíthatja a paleolit táplálkozás alapjait, így változtatva egészségesebbé az Ön és családja életét.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentazegeszsegrol.blog.hu/api/trackback/id/tr404854623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.